A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Végberendezések. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Végberendezések. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 26., hétfő

Japán csúcstechnológia 2020-ban


Milyen robotok, elektronikus berendezések és intelligens alkalmazások várhatók 2020-ra Japánban?

Japán „elmeolvasó” robotok, gondolati úton vezérelt elektronikai eszközök fejlesztését tervezi, és bízik benne, hogy egy évtizeden belül kereskedelmi forgalomba kerülnek. A sci-fiszerű készülékek az úgynevezett agy-gép interfésztechnológiát fogják használni: a felhasználó agyhullámait elemzik, szenzorokkal felszerelt sisakjaik a véráram mintái után kutakodnak. Az elképzelések szerint még a kisujjunkat sem kell felemelni, mobiltelefonhoz sem kell hozzányúlni a berendezések között szereplő televízió-szett vezérléséhez. Elvégzi helyettünk a gondolataink alapján szöveges üzeneteket összeállító, majd elküldő mobil. A kormány és a privát szektor partnerviszonyán alapuló kezdeményezés idén indul. Lesznek benne olyan alkalmazások is, mint például a vezetés közben éttermet kereső autónavigációs-rendszer: a vezető ételre gondol, a rendszer harapnivaló után néz. A légkondicionálók aszerint szabályozzák magukat, hogy fázunk, vagy melegünk van. A tervekből természetesen robotok sem hiányoznak: idős vagy mozgáskorlátozott személyek gondját viselik, például nehéz csomagok cipelésében segítenek nekik. A kezdeményezésben valószínűleg olyan ipari óriások, mint a Toyota, a Honda, a Hitachi ugyanúgy részt vesznek majd, mint az Információs és Kommunikációs Technológiák Nemzeti Intézete, az Oszaka Egyetem és a Fejlett Telekommunikációs Kutatóintézet.

IT3 komment: Gondolatokkal irányított infokommunikációs eszközök, elménkben olvasó robotok általában sci-finek tűnnek, és az ilyen jellegű tudósításokról gyakran ki is derül: szenzációhajhászok. Viszont, ha a csúcstechnológiai megoldásairól ismert Japán kormánya és piacvezető cégei azt tervezik, hogy 2020-ra mindezek kézzelfogható, az átlagfogyasztó számára is megvásárolható valósággá váljanak, akkor már kevésbé tűnik szenzációhajhásznak a hír.

Forrás: www.physorg.com

2010. április 2., péntek

AR-kutyák


A 3D-s bővített valóság megjelenik a sajtótermékekben is.

The VTT Technical Research Center of Finland has been developing augmented reality (AR) technology, which superimposes digital information in the user's view, and uses real-time video images and three-dimensional (3-D) virtual objects. In the case of Dibidogs, animated puppies created by Finnish and Chinese children, the user is viewing a magazine via a webcam and PC display. An animated Dibidog called Viki will appear on top of a marker on a page. The 3D character will act and react in different ways based on the movement of the webcam, e.g., by jumping, rolling and growling. The likeable puppy will always look at the camera which creates the impression that it knows that the user is there. A marker printed on a magazine can be copied and enlarged on a piece of paper which enables the user to play and interact with the Dibidog in a larger space. To use the application, the user needs to have a Windows PC which is suitable for 3D games and has a webcam. The user downloads the application from the URL specified on the magazine and installs it with a few clicks of the mouse. “International magazines have already used some AR elements previously, but they have typically been based on 2D video image. What makes Dibidogs unique is the use of animated 3D computer graphics and, in particular, the interaction between the user and the 3D character,” says Research Professor Charles Woodward from VTT. VTT focuses on applying AR technologies to areas such as interior design, construction, industrial applications and virtual video meetings. The next AR application developed by them will bring Dibidogs and other content to camera phones at the World Expo 2010 in Shanghai in May. “AR technology completely transforms the reading experience. We want to be the first Finnish magazine to provide our readers with the AR experience and provide unique experiences for our readers as well as to improve the interaction with our readers and partners. The reading experience gains a completely new dimension when the 3D puppy becomes alive with the use of a webcam and reacts whenever the user moves the magazine or the camera,” says Social District Officer Jarno Alastalo, Aller Media Oy. Aller Media plans to continue the use of AR and to experiment with different content, such as people walking on the pages of the magazine.

IT3 komment: Bővül a bővítettvalóság-technológiák alkalmazási köre: sajtótermékekben ugyan már próbálkoztak vele, viszont csak 2D-s változatokkal. A 3D-s élmény (játékkarakterekkel való találkozás) különlegessé és valóban interaktívvá teszi az olvasást.

Forrás: www.vtt.fi

2010. március 30., kedd

Autók internete

Az intelligens közlekedés megvalósulásához közelebb vihet egy, az autók – és a közlekedés más szereplőinek – internet-szerű hálózatán dolgozó európai uniós kezdeményezés.

Your cooperative dashboard flashes a warning: “Emergency vehicle crossing at the next intersection!” You start slowing down. On cue, the lights on your route turn red, simultaneously turning green for a fire engine crossing at the intersection. That fire engine will surf a ‘wave’ of green lights all the way to the blaze further downtown. As the lights turn green, your display suggests a diversion that will skirt the scene of the accident, avoiding any risk of congestion. You take the suggested turn and your car advises you of a new speed limit. You slow down and gain some extra 'green miles', bonus points awarded to careful drivers, redeemable against a range of privileges, such as driving in the city centre without charge, or using bus lanes outside rush hour. The day started more or less as any other. Your mobile phone woke you a little earlier than usual because heavy rain meant traffic was less fluid than usual: the SafeRoute service you subscribe to estimated a 10-minute delay in your normal commute and so sent your mobile an earlier alarm. Now you are glad for the early start; an unhurried drive is a happy one. As you make the final turn on the way to work, your cooperative co-pilot reads a message from the car behind you. It’s your colleague, asking if you have time for coffee. Thanks to all the cooperative vehicle-infrastructure systems (CVIS), you are early for work so you catch a quick coffee with your friend. This is a future without road rage, a future of cooperative drivers using cooperative vehicle infrastructure systems. It is the vision of the CVIS project, which is itself part of a broader trend internationally with a focus on Intelligent Transport Systems (ITS). The USA, Japan and Europe are all thinking of cooperative systems like this, according to Paul Kompfner, Head of Sector, Cooperative Mobility at ERTICO – ITS Europe and coordinator of the CVIS project. “On every continent, part of the spectrum has been reserved for cooperative systems, 5.9 GHz in the States and Europe, and 5.8 GHz in Japan, so this subset of ITS is certainly coming. Right now, I’d say Europe has something of a lead in technology development and validation across a wide range of test sites,” suggests Kompfner.

IT3 komment: Egymással és a közlekedési infrastruktúrával kommunikáló járművek vízióját vetíti elénk a CVIS projekt. A megvalósulás azonban nem csak elképzelés és technológia kérdése, hanem nagyon komoly infrastruktúra fejlesztést és az ehhez szükséges anyagi forrásokat is igényli. Ha a járműpark cserélődési ütemét is figyelembe vesszük, akkor az tűnik valószínűnek, hogy csak az évtized vége felé fog mindez a mindennapok részévé válni. Viszont a fejlesztéseket már most el kell kezdeni ahhoz, hogy bármi is megvalósulhasson az elképzelésekből.

Forrás: cordis.europa.eu

2010. március 26., péntek

Virtuális családi összejövetelek


A videókommunikáció terjedésével hatékonyabbá válnak a telejelenlét-megoldások.

Egy európai kutatócsoport azt reméli a legmodernebb videó- és audiókommunikációs technológiák és a digitális média, interaktív eszközök, valamint környezet-intelligencia összeházasításától, hogy az összes életkor-csoporthoz tartozó személyeknek – akár sokezer kilométer távolságból is – több lehetősége lesz összejönni, játszani, megosztani élményeiket, és általában kommunikálni, kapcsolatban maradni egymással, valamint szórakozni. Az emberek közti technológiai és szociális korlátok felszámolása a cél. „E-mail, internet, mobiltelefon, webes telefonhívások, mind úgy lettek tervezve, hogy egy személy használ egy gépet, s nem családok vagy csoportok közti kommunikáció elősegítésére” – elmélkedik Nikolaus Färber, a Fraunhofer Intézet kutatója. – „A technológia elválasztja egymástól, izolálja az embereket.” Az EU által finanszírozott TA2 (Together anywhere, together anytime, azaz Bárhol, bármikor együtt) projekten dolgozva, Färber és egy kutatócsoport a telejelenlétet olcsón és hozzáférhető módon az átlagos háztartásokba juttatva akar változtatni a technológia jelenállásán. Elképzelésük szerint barátok, családtagok csoportjai látnák egymást a televízió képernyőjén, hallanák egymást sztereórendszereiken, fényképeket és videókat osztanának meg, játszanának egymással. Ráadásul mindezt olyan természetességgel tennék, mintha ugyanabban a szobában lennének. Az álom megvalósulásához, elérhető árú és könnyen installálható telejelenlét-rendszer létrehozásához fejlesztik a szükséges összetevőket, amelyekkel speciális szobák és óriás-képernyők nélküli rendszerek építhetők ki a virtuális együttlétekhez. A szobában elég egy televízió, hangrendszer, kamera és mikrofonok, s máris kivitelezhető a kellő mértékben interaktív és immerzív élmény. A kommunikációs alapokról, működésükről a végfelhasználó számára is átlátható szoftver gondoskodna. A Fraunhofer Intézet fejlesztési stádiumban lévő audió kommunikációs motorja valósidőben, hifi hangminőségben fog működni, ami bizony komoly előrelépés a jelenlegi internetes telefonok remegő képeihez, visszhangjaihoz képest. Más projektpartnerek, többek között a Philips, a BT és az Alcatel-Lucent interaktív eszközök és környezet-intelligencia összekapcsolásával igyekeznek javítani a videókommunikáció minőségén. Képzeljük csak el, mekkora élmény lesz, ha két vagy több család játszik valamilyen táblás játékot, s közben hallják és látják egymást. A kamerákat a háttérben működő mesterséges intelligencia irányítja a beszélő személyre, a játék soron következő mozzanatára stb.

IT3 komment: A környezet-intelligenciával összekapcsolt jó minőségű telejelenlét-technológiák és – a szimpla telefonáláson, üzenetváltáson túlmutató – alkalmazásaik új kommunikációs, interakciós forgatókönyvek sokaságával kecsegtetnek, amelyekben az egyénről a közösségekre, például családokra tevődik át a hangsúly.

Forrás: cordis.europa.eu

2010. március 23., kedd

Szélessávú adattovábbítás emberi karral

Nemcsak vezetékek és vezeték nélküli közegek, hanem az emberi bőr is használható hálózati kommunikációs csatornaként, legalábbis egy koreai kutatócsoport szerint.

First we sent data through wires, then the air, now the human body is becoming a communications conduit. Researchers at Korea University in Seoul have transmitted data at a rate of 10 megabits per second through a person's arm, between two electrodes placed on their skin 30 centimetres apart. The thin, flexible electrodes use significantly less energy than a wireless link like Bluetooth. That's because low-frequency electromagnetic waves pass through skin with little attenuation, a route that also shelters them from outside interference.
Rather than wiring people directly to the internet, the team see health benefits for their technology. It is difficult to monitor vital signs, such as blood sugar and electrical activity of the heart, in a person going about their everyday lives because it means either covering them in snaking wires connected to a recording device, or using wireless transmission. "If we use wireless for each of these vital signs we would need many batteries," says study co-author Sang-Hoon Lee of Korea University in Seoul. A network transmitting through the skin would cut energy needs by roughly 90 per cent, he says. A communications link that worked in this way was first demonstrated in 2005 by researchers at the University of Tokyo in Japan. But the electrodes used were large, rigid and made of silver chloride, which can cause skin irritation if kept in place for long periods of time. Lee and colleagues coated a metal electrode with a flexible silicon-rich polymer and made sure it was skin safe by asking volunteers to wear an electrode on their shoulder, or behind their ear for a week. They also carried out cytotoxicity tests using human cell cultures. The entire device is 300 micrometres thick – about the width of three human hairs – and withstood tests in which it was bent to a 90-degree angle 700,000 times. The Korean team are working with a large electronics manufacturer to develop health-monitoring networks using the new electrodes. Lee says future versions could even be embedded beneath the skin for long-term monitoring applications, such as electrocardiography (ECG) or electroencephalography (EEG).

IT3 komment: Az IKT implantátumok elterjedésének egyik korlátja a testbarát anyagok hiánya. A Koreai Egyetem kutatóinak sikerült demonstrálniuk, hogy az emberi bőr is használható adatátviteli közegként. A kísérlet az mutatja, hogy lehetséges olyan megoldások kidolgozása, amely szükségtelenné teszi az emberi testbe ültetett eszközök kommunikációs interfészének kivezetését a bőrfelületig. Az adatátviteli megoldás ráadásul 90%-kal kevesebb energiát használ fel, mint amit a hasonlóan testbarát vezeték nélküli megoldások.

Forrás: www.newscientist.com

2010. február 20., szombat

Mit nyomtatunk ki vacsorára?


MIT-kutatók személyes/személyre szabható "ételgyárat" fejlesztenek.

An early design prototype called Cornucopia is aimed at bringing 3-D printing into the kitchen. Cornucopia moves beyond the intriguing, though commercially unproven concept of printing flavors onto raw ingredients in a home kitchen to layering ingredients in three dimensions--"a one thousandth of a millimeter layer of butter, followed by the same sized layer of bread, followed by butter," as one of Corncucopia's designers puts it--effectively giving an owner of the machine the ability to print precisely designed and cooked foods without any work or clean up inside the kitchen. Under development by MIT Fluid Interfaces Group researchers Marcelo Coelho and Amit Zoran, some of the design specs for Cornucopia are being withheld until the group receives patent approval for the machine. The early concept for Cornucopia is a machine that looks like a microwave, but with canisters of ingredients on top and a cooking chamber underneath. The canisters refrigerate and store ingredients. These would be piped into a mixer, which would combine ingredients, and then pump it into the Cornucopia’s chamber through a funnel-shaped “printer head”. That head would also have a series of tubes to heat and cool the food. The most immediate and profound impacts of Cornucopia or something similar would be in the intersection of food and health. Calorie counters, for example could get a recipe from a weight loss program, print it to some exact specifications, and be done. And if nutrigenomics ever lives up to its promise, it's easy to imagine how a tool like this would enable a busy parent to serve a tasty, dinner customized to each family member's genetics and biology night after night, doing a minimum of work. Such a level of customization sounds impressive, though it also would seem to dramatically curtail how we engage with our food choices. Interestingly, Coelho says he thinks the device will help people engage with their food choices and actually encourage--rather than discourage--cooking. And in a lot of ways, this makes sense. Rather than worry about concepts in chemistry, home chefs can tweak layer after layer to try how different combinations taste.That said, avid home cooks are declining in numbers in part because advances in food science and declines in free time make the task of food preparation seem unnecessary and time consuming. This sort of device could give cooks an interesting new tool; but the bigger effect of 3-D food printing would be to enable a much larger number of people to automate their food choices for health and environmental purposes.

IT3 komment: Az infokommunikációs technológiák olyan távolinak tűnő területeken is terjednek, mint például a táplálkozás. A 3D-s nyomtatás/gyártás felgyorsítja a folyamatot: a digitális gasztronómia elvileg eddig elképzelhetetlen ínyencségeket varázsolhat asztalunkra, miközben a felhasználó pontos képet kap a ételek és összetevőik eredetéről, minőségéről, tápértékéről és ízéről.

Forrás: www.iftf.org

2009. október 30., péntek

A jövő sebészete


Robotok, robotikai megoldások fontos szerepet fognak játszani a jövő sebészetében.

Over the past 20 years, robotics have revolutionized surgery, and new innovations are continuing to push the boundaries of medicine. Mike Rustic, senior lecturer at the mechanical engineering department at Imperial College, London, says machines such as the "da Vinci" system have had a huge impact on surgery. The "da Vinci" first appeared in 1991 and lets surgeons carry out keyhole surgery remotely, allowing them to control robot arms from a console that also provides a three-dimensional image of the proceedings. While the "da Vinci" system is the most widespread robotic surgery tool, Rustic says the "Sensei Robotic Catheter System" is also starting to be used for electrophysiology procedures on the heart. A new exhibition at London's Royal College of Surgeons called "Sci-Fi Surgery: Medical Robots" has displays ranging from the "da Vinci" system to prototype microbots designed to be swallowed and self-assembled in the human body. Rustic says there is much ongoing research into micro machines -- miniaturized robots that could be placed in a patient's body to gather information or carry out medical procedures. But he says that although pill cameras -- cameras that are swallowed by a patient to provide images of their digestive system -- are already in common use, micro machines remain some way off. "Micro machines are basically one of the holy grails, but it will take a while before we see something," he told CNN. "The difficulty is that even if you can make little motors you need to power them up and you have to be able to communicate with them and direct them." Take a look at the history and future of surgery. Rustic says one innovation on the horizon is a device being developed by Imperial College that would allow a surgeon to remotely control an endoscope while a patient is inside a Magnetic Resonance Imaging (MRI) machine, which would give real-time image feedback during gastric procedures and prostate biopsies. But he adds that currently, robotic surgery devices are often prohibitively expensive and tend to be used for a narrow range of procedures. He told CNN that he would like to see an economical robot that can be reconfigured to perform a wide range of procedures in a standardized way, so that training can be simplified.

IT3 komment: Sebészeti robotok közül általában csak a – Magyarországon is sikeres operációt végrehajtott – Da Vinci ismert, holott medicina és robotika találkozása bőven túlmutat a méltán világhírű rendszeren. A fejlődés egyik, talán legfontosabb iránya a mikrovilágokban keresendő. A jó hír, hogy immáron nemcsak jövőképekben vagy sci-fikben találkozunk gyógyászati célú miniatűr robotokkal, hanem konkrét K+F projektekben is. Ráadásul egyre gyakrabban.

Forrás: edition.cnn.com

2009. október 1., csütörtök

Az RFID-címkék továbbfejlesztése az energiától függ


Nem elég intelligensek a használatban lévő RFID-címkék…

Azt gondolhatják, hogy fejlett dolog, ha tudunk fizetni egy üzletben a bankkártyánk hullámával, vagy kinyitjuk az ajtót egy biztonsági kártyával. Az RFID címkék teszik ezt lehetővé, mert elég nagy intelligenciával rendelkeznek. Ma még az RFID címkék csak fix adatokat tudnak visszaküldeni az olvasó készüléknek, legyen az útlevél valamely adata, vagy egy megbetegedett madár azonosítója. A kutatók azon dolgoznak, hogy mikroszámítógépes „agyat” adjanak a címkéknek, és ezzel utat adjanak a fejlettebb alkalmazásoknak. Mivel az RFID címkéknek nincs tápeleme, és az energiát a lekérdező impulzusból szívja le, az alacsony fogyasztású processzálás elég nagy kihívás. Haszna is van az RFID címkéknek: olcsók, robosztusak, és sokáig működnek. "Tíz évvel ezelőtt ezt sci-finek gondoltuk volna – programozás áramforrás nélkül” mondja Kevin Fu, aki a Massachusetts-i Amherst-ben az egyetemen CRFID (komputerrel ellátott RFID) programon dolgozik. Fu és kollégái az INTEL WISP-nek nevezett hardverét használják, amely rövidítés „vezeték nélküli azonosítási és érzékelési platformot” jelent. Az Intel intelligensebb címkéi 16-bites mikrokontrollert használnak, és a programtárolási lehetőség 32 kilobytra is megnőhet. Kisebb mennyiségű, a leolvasóból származó elektromos energiát is tudnak tárolni egy kapacitív részegységben. Mivel az energia, a számítási kapacitás és a memória elég korlátos, a kutatóknak okosan kell megírni a kódokat, hogy minden teljesüljön. A kutatócsoportok az energia-hatékony adattárolást fejlesztették ki a CRFID számára, ami szintén kihívást jelet ezeknek a címkéknek. Mivel külső energiára épül, a CRFID-nek, gyakran kell be- és kikapcsolnia, így nem kezdhet mindent előröl, ha elmegy a tápáram. Ez azt igényli, hogy olyan, az energiaellátástól független flash memóriával rendelkezzen, amilyeneket a memóriakártyákon alkalmazna. De azok a rendszerek energia-falók, és így a tervezők visszajutnak az eredeti problémához. Fu és kollégái stratégiát dolgoztak ki a kívánt paraméterű flash memóriák elérésre. Bemutatták, hogy kevésbé energia-intenzív tud lenni, ha indításhoz egy háttértárból olvas ki adatokat, még akkor is, ha extra munkával ki is kell kódolni a titkosított tárolt adatokat. „A technika megengedi, hogy hosszú idejű feldolgozás legyen a folyamatban, miközben folyamatosan jelentkeznek az energiaellátási megszakítások.” magyarázták a kutatók.

IT3 komment: Az energiaellátás köldökzsinórjától nehéz elszakadni. Az RFID-t alacsony energiafelhasználású és a megszakításokat is tűrő intelligencia-elemekkel kell kibővíteni, ha fejlettebb alkalmazásokhoz kívánjuk felhasználni. A hálózatfüggetlen alkalmazásokhoz, nemcsak az RFID-ben, más rendszerekben is hatékonnyá kell tenni az energiaellátási oldalt.

Forrás: www.newscientist.com

2009. augusztus 25., kedd

Jármű vak vezetőknek


Hamarosan speciális járművet vezethetnek a vakok.

Diákok csoportja a Virginiai Egyetem Mérnöki karán egy olyan járművet tesztel, amely lehetőséget ad a vak embereknek a vezetésre. A retro stílusú négykerekű „koszos bogarat” (buggy-t) a Virginiai Egyetem Robotikai és Mechanikai Laboratóriumának a vak vezetők kihívásaival foglalkozó csoportja fejlesztette ki. A „buggy” lézeres keresőket és direkt hangutasítású ember-gép kapcsolatot és más módszereket használ, hogy segítse a vak vezetőket, amikor kormányoznak, fékeznek és gyorsítanak. A jármű még a korai tesztelés fázisában van, de máris elnyerte a Vakok nemzeti szövetségének a díját, mert a legnagyobb áttörést jelenti a látássérültek önálló életvitele felé. „Nagyszerű volt” mondta a baltimore-i Wes Majerus, az első vak személy, aki vezette a „bogarat” egy speciális kurzuson a Virginiai Egyetem Campusán ennek a nyárnak az elején. Beülve a járműbe, az információkat feldolgozó egység adatai alapján, egy vak vezető is elfordíthatja a kormánykereket, megállhat és gyorsíthat, A lézer tartományban dolgozó szenzorok egyfajta szemként szolgálnak a vezető számára, és kombinálják hangparancsokat és a ruha-vibrálást, mint irányító jelet. A Virginiai Műszaki Egyetem hallgatói csoportjának egyik tagja beült Majerus mellé az utas-ülésre, hogy megfigyelje a rendszer szoftvereinek a működését. „Ez a nagyszerű első lépés” mondta Majerus. „Az emberi utasítások között: a vak vezetők hang-utasításai a vak vezetőket segítő egység felé, és a kocsit irányító utasítások között elég precízen különbséget kell tenni. A technológiát a környezet érzékelésére használják fel. Néhány esetben, amikor az utas a balra fordulásra szavazna, el kell dönteni, hogy egy kicsi balra fordulás legyen, vagy nagyobb bal-fordulat legyen? A járművet szintén vezette Mark Riccobono, a Jernigan Intézet vezetője, ő is Baltimore-ból, aki szintén vak. Ő történelminek nevezte a tesztvezetést. Ha valaha elterjed ez a technológia, akkor meg kell változnia a törvénynek, amely ma nem engedi a vakokat a vezetni. A Virginiai Műegyetem nagyobb technológiai változást tervez, beleértve, hogy a „buggyt” lecseréli egy teljesen elektromos autóvá, amelyet a városközpontokban használnak a tisztviselők. A teljesen elektromos járműben lecsökken a vibráció, ami csökkenti a lézer szenzorok problémáit, és tiszta elektromos energiát és jelet tud adni a feldolgozó egységnek.

IT3 komment: A fogyatékos emberek segítése olyan ok és indok, amelynek ernyője alatt a legújabb, néha kockázatos eszközök is kipróbálhatók. A vakok számára kifejlesztendő autóba szinte minden élvonalbeli eszköz beépül, amit egy intelligens járműben ma el tudunk képzelni. A terveikben felsejlik egy elektromos városi kisautó is, amivel a nagyvárosok helyzetén próbálnak javítani.

Forrás:www2.timesdispatch.com

2009. augusztus 24., hétfő

Touchpad-ek új generációja?


Új funkciókkal bővülnek a touchpad-ek.

An Intel executive suggested it was abnormal to interact with a laptop using input devices like touchpads, but Synaptics is out to debunk that notion by making touchpads more user-friendly. The company is eliminating the click buttons to increase the size of touchpads, and is also looking to add new touchpad gestures to simplify routine PC tasks. Users will be able to design their own touchpad functions using custom gestures. For example, drawing A on a touchpad could take users directly to Amazon's Web site, said Mark Vena, vice president of Synaptics' PC business unit. The technology is just one way to boost the usability of touchpads and could be applied to multiple applications. "The whole notion of creating custom gestures and doing that in an intuitive way is something we are spending a lot of time on," Vena said. Bringing quicker shortcuts to launch applications through touchpads could bring the usability that tablet PCs couldn't achieve, said David Daoud, a research manager at IDC. "The tablet PC hasn't taken off as much as many wanted it to," Daoud said. Touch screens could ultimately take off, but versatile touchpads could fill the role until users get more comfortable interacting with laptop screens. There is also growing interest in making better use of touchpads for functionality like image manipulation. Gesture technology already offered on Synaptics touchpads includes using one or multiple fingers to jump between pages in an e-book, rotate images or zoom into documents. Synaptics is also looking to bring haptics to touchpads, in which a vibrating touchpad can notify users of certain events. For example, if a user receives an e-mail during a meeting, a buzzing sensation in the touchpad can notify the user of the event. That could be helpful if a user doesn't want a laptop chiming during a meeting. Synaptics is also looking at tiny touch-based LCD screens to replace touchpads, but that has limited usability and versatility. A graphical user interface and applications also need to be built around the LCD-based touchpad to make it usable, which could require a lot of work. Synaptics' immediate focus, though, is eliminating touchpad buttons with its Clickpad technology, functionality that Apple offers in some MacBook laptops today. The technology builds click functions inside the touchpad surface.

IT3 komment: A vezető touchpad gyártó, Synaptics új funkciókkal bővíti a eszközeit. Az elképzelés lényege az, hogy a touchpad fejlett ember-gép kommunikációs felületként legyen használható. A cég törekvése jól mutatja az egér és a billentyűzet jellegű interfészek gyengeségeit kompenzáló kommunikációs interfész eszközök iránti igényt. Persze könnyen lehet az is, hogy a nagyívű elképzelések mögött csupán az áll, hogy az érintőképernyős mobilokat gyártó konkurenciát szeretnék utolérni a touchpad gyártók.

Forrás: www.itworld.com

2009. május 1., péntek

Még több Twittert!


Hogyan lehet bővíteni a Twitterben rejlő lehetőségek körét?

A zavarodottság sokak első reakciója a Twitterrel szemben. Miért akarnának rövid üzeneteket olvasni arról, hogy mit reggelizik valaki? A kérdés ésszerű. A Twitter szabadjára engedte 14 millió felhasználójának naplóírói fantáziáját. Annak a 14 milliónak, akik márciusban 99 millió alkalommal keresték fel a honlapot csak azért, hogy mobiltelefonról, számítógépről küldött posztokat olvassanak. Darabokra bontva, a 140 karakteres üzenetek – „tweet”-ek – jelentős része semmitmondónak, értelmetlennek tűnik. Viszont, ha összességükben nézzük, az üzenetáramlat a Twittert meglepően hasznos problémamegoldó eszközzé teszi, digitális hangulatokba enged betekinteni. A földkerekség kollektív elméjében turkálva, legváltozatosabb szakterületek kutatói vélik úgy, hogy véve a fáradságot és elég mélyre ásva a világias kommentárokban, a valósidejű beszélgetések korai jelzéseket adnak közhangulatokról, mi több, e jelzéseket használva, alakíthatják is azokat. Az olyan cégek, mint például a Starbucks, a Whole Foods és a Dell megtudják, mit gondolnak a fogyasztók egy-egy terméket használva, majd marketingjüket ennek megfelelően alakíthatják, alkalmazkodhatnak hozzájuk. Moldáviában tüntetők híveket toboroztak a Twitteren keresztül: tweet-jeiket böngészve, a kívülállók komoly segítséget kaptak ahhoz, hogy megértsék, mi történik az alig ismert kis országban.
Hamarosan a gépek ugyanúgy twitterezhetnek, mint az emberek. Corey Menscher, a New York Egyetem PhD hallgatója fejlesztett egy Kickbee nevű rendszert, ami nem más, mint rezgésérzékelőkkel felszerelt rugalmas szalag. A szalagot Menscher terhes felesége hordja, s minden egyes alkalommal, amikor a születendő gyerek rúg egyet az anya hasában, figyelmezteti a Twittert: „megkocogtattam Anyu hasát pénteken, január másodikán, reggel 8.52-kor!” Menscher fontolgatja a termék eladását. A szenzorokkal összekapcsolt Twitter egyesek szerint arra is jó, hogy figyelmeztető jelzéseket küldjön az otthoni biztonsági rendszernek, értesítse a kezelőorvost, ha a beteg vércukorszintje vagy szívverése túl magas. Összességében, az ilyen jellegű valósidejű adatfolyamok segíthetnek az orvosi kutatásoknak. Orvosok már élnek is a Twitter nyújtotta lehetőségekkel: segélyhívásnál használják, kezelési módokra vonatkozó információkat osztanak meg rajta keresztül.
„A Twitter feje tetejére állítja a csoport fogalmát” – jelentette ki Paul Saffo, Szilícium-völgyi futurológus. – „Ahelyett, hogy létrehoznánk az általunk óhajtott csoportot, elküldjük az üzenetet, és a csoport magától összeáll.” Viszont ahhoz, hogy tényleg fontos kutatási segédeszköz legyen, nagyobb felhasználói körre lenne szükség. Ha a Twitter képes lenne az emberi gondolkodás reprezentatívabb részének összegyűjtésére, lehetővé tenné, hogy felsőoktatásban dolgozók, tudósok például jobban nyomon kövessék járványok terjedését.


IT3 komment: A web 2.0-ás megoldások közül kétségtelenül a Twitter az egyik legsikeresebb. Az üzenetek rövidségének, a kommunikáció gyorsaságának köszönhetően több fontos eseményről e médium segítségével jutottak el a nyilvánosságig az első hírek. A gyakorlatilag kimeríthetetlen szociális, gazdasági, kutatási és egyéb potenciált egyre több fejlesztő és üzleti partner igyekszik kiaknázni.

Forrás: www.nytimes.com

2009. április 28., kedd

Egészségügyi kutatás orvos nélkül

Egy új szimulációs modell komoly segítséget nyújthat az orvosi diagnosztikának.

The MRI machines and CAT scans, blood analyses and gene sequencing tools that are used to help diagnose our illnesses rely on advanced computing to extract knowledge out of molecular markers and reflected laser beams. “Medical advances may seem like wizardry,” remarked Harold Varmus, former director of the National Institutes of Health (NIH). “But pull back the curtain, and sitting at the lever is a high-energy physicist, a combinatorial chemist, or an engineer.” Ching-Long Lin, professor of mechanical and industrial engineering at the University of Iowa and a research engineer at IIHR-Hydroscience & Engineering, is part of a multidisciplinary team working to develop a new tool to image, understand, and diagnose how air flows through the thousands of branching passageways of the lung, and how abnormalities can lead to illness. “Our approach to understanding the airflow and particle transport in the human lungs is quite novel,” Lin said. “We use computed tomography [CT] images to construct realistic human lung models, and then we use computational fluid dynamics models to simulate the airflow through the lung.” His computer simulations on Lonestar and Ranger at the Texas Advanced Computing Center (TACC) combine 20 years of experience modeling turbulence and computational fluid dynamics (CFD) with cutting-edge medical imaging technologies to create a framework that will help doctors understand what causes asthma, how exposure to environmental pollutants alter the development of children’s lungs, and how the addition of helium to aerosol drugs can make pharmaceuticals more effective.

Komment: Ma már csak elvétve lehet találni olyan tudományterületet, ahol a kutatók nem alkalmaznak számítógépes a szimulációt. A számítógépes szimuláció fontosságát jelzi, hogy egy egészségügyi kutatásnak egy számítástechnikai kutatóintézet ad otthont.

Forrás: www.tacc.utexas.edu

2009. március 16., hétfő

A (mobil) IT jövője

Dr Henry Tirri, Nokia's head of research, gazes into the future. How will IT change? Due to the downturn there will be more investment in collaboration tools, broadband, video and mobile to displace travel.

What will business IT look like in 2012?

It's becoming more crucial to use IT to gather information on the business. By 2012 that information will be sent direct to people's mobiles. Spreadsheet use on mobiles will grow.

What will be new in public sector IT in 2012?

Public sector IT spending in Europe will move towards cheaper, more open platforms, such as Linux. In Asia, public spending on IT will be higher - to help its industries stay competitive. In the US, most public money will be directed towards education, infrastructure and other areas, rather than IT.

How will individuals use IT in 2012?

In the US and Europe, people will move part of their PC use on to their mobile. This will include internet browsing and media consumption.

What will business look like in 2020?

Almost all businesses will have an IT architecture with a mixture of mobile devices that stay close to the user plus background systems, which might be part of the Cloud network of computers.

What about the public sector in 2020?

There will be more electronic government with more public services available online. This is likely to lead governments to call for some kind of electronic identification card on the grounds of efficiency.

How will IT be used by individuals in 2020?

A great technology should be invisible. In 2020, there'll be more technology that we can't see or which is hidden inside other things we are wearing, such as jewellery.

How much information are we going to store?

We already have the technology to store all of the television programmes on earth at a single location. Storage is not going to be a problem.



IT3 komment: Tudjuk, hogy pont az ilyen magabiztos kijelentéseket szokták később rendszeresen citálni annak bizonyításaként, hogy a jövő kutatása mennyire hiábavaló tevékenység. Kár, hogy dr. Tirri állításainak indoklását nem ismerhetjük meg az írásból. Ez nyilván az újságíró hibája. Persze így sem haszontlan elolvasni a jövendöléseket, különösen azon érdemes elgondolkozni, hogy egyetértünk-e velük vagy sem. A sok mobil telfonnal kapcsolatos jóslat nyilván nem véletlen, hiszen dr. Tirri a Nokia kutatási központjának a vezetője. Kár, hogy nem tették fel neki azt a kérdsét is, hogy lesz-e egyáltalán mobiltelefonunk a jövőben.

Forrás: http://www.ft.com/cms/s/0/88fd9d9c-0ea6-11de-b099-0000779fd2ac.html?nclick_check=1

2009. március 10., kedd

A helyalapú szolgáltatások újabb üzleti lehetőségei


Imagine that your business had a complete log of your customers' wanderings — every trip to the grocery store, every work commute, every walk with the dog. What could you learn about them? Armed with that knowledge, what sorts of goods and services might you try to sell them? Just as important, if you made your best pitch — relevant and timely, of course —would customers concerned about privacy tell you to get lost? This isn't science fiction. A nascent industry extending from the laboratories of Google and Nokia to a host of data-fueled startups is wrestling with these very questions. On a snowy winter evening in New York's SoHo neighborhood, a small team of analysts at a startup called Sense Networks is poring over the movements of nearly 4 million cell-phone users over the course of a year. They have been tracked by global positioning systems, by cell towers that catch their signals, or by local Wi-Fi networks that detect their presence. As far as the Sense analysts can see, these people have no names: They are simply dots moving across the maps on Sense's computers. (The data trove comes from a company New York-based Sense will not name.) Much can be learned, it turns out, from the patterns of those dots moving across the maps. It's possible to see clusters grow around a popular restaurant or retail store. It's also easy to learn about each dot. Business travelers tend to congregate in certain spots in each city. The newly unemployed often shift from the clocklike routine of work to far more random movements. And Sense can flesh out these digital stick figures with additional data. By noting where dots appear to sleep, the company can assign an average neighborhood income to each one. It then becomes easier to predict whether those spending time near car lots are in the market for luxury brands or economy models.

IT3 komment:A helyalapú szolgáltatások és az eufemisztikusan feltérképezésnek is nevezhető monitorozás (geo-tracking) logikus összekapcsolása, valamint a mobil internet térhódítása egyrészt igen komoly új üzleti lehetőségekkel, közösségek formálódásával kecsegtet, másrészt sokakban keltheti a még nagyobb megfigyeltség érzetét.

Forrás: businessweek.com