2009. június 29., hétfő

Biológiai alapú processzorok

Egy sikeres kísérlet újfent jól szemlélteti molekuláris biológia és számítástudomány összekapcsolódását.

Fehérjekapcsolók összekötésével kutatók olyan sejtszintű számlálókat hoztak létre, amelyek biomolekuláris gépeken futó komplex genetikai utasítássorozatok összehangolására is használható. Az elektronikus számítógépek világában a legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépek is az egyszerű számolási műveleteken alapulnak. „Úgy tudjuk vezérelni a sejteket, mint az elektrotechnikusok a számítógépeket” - mondta Timothy Lu az MIT szintetikus biológusa. „Azt reméljük, hogy sokkal megbízhatóbban tudjuk majd vezérelni a sejteket, és rá tudjuk venni őket arra, hogy jobban meghatározott funkciókat lássanak el. Ugyanis ez az összetett kapcsolók építésének az alapja.” Ezek a genetikai számlálók a XXI. század szintetikus biológusainak egyre bővülő eszközkészletét gyarapítják. A kutatóknak lényegében olyan sejtszintű elemeket sikerült létrehozniuk, amelyek a számítástechnika korának hajnaláról ismertek: oszcillátorok, útválasztók, memóriaelemek, késleltetők, érzékelők és jeltovábbítók. Az elemekből összetett, dinamikus rendszerek építhetők. „Kivágjuk, majd genetikai áramkörökké illesztjük össze a biomolekuláris összetevőket, éppen úgy, ahogy egy elektrotechnikus a forrasztópákával egy áramkör elemeit” - mondta James Collins a Boston University orvos-biológus mérnöke.

IT3 komment: Rendszeresen felröppennek hírek a biológiai rendszereken alapuló számítógépek létrehozásának lehetőségéről. Az ígéretes kutatási eredmények ellenére valószínűleg még jó pár évtized el fog telni addig, amíg a mindennapokban használatos számítógépeink megfelelő protein ellátásának kérdéseiről fogunk vitatkozni az internetes fórumokon.

Forrás: www.wired.com

Garanciális szoftverek?

Egy európai uniós javaslat komoly hatással lehet az open source „mozgalom” jövőjére.

Az Európai Bizottság az t javasolja, hogy a szoftvergyártók vállaljanak felelősséget termékeik biztonságosságáért és hatékonyságáért. David Mitchell, az Ovum vezető kutatója szerint ez a javaslat olyan helyzetet teremthet, amely elősegíti a nyílt forrású termékekhez kapcsolódó üzleti modellek fejlődését, ugyanakkor nehéz helyzetbe hozhatja a független fejlesztőket. A bizottság javaslata, a gyártói jótállási kötelezettségek teljesíthetősége érdekében valószínűleg termék karbantartási és támogatási szerződések megkötésére kényszeríti a felhasználókat. Ez teljesen összhangban van az olyan gyártók üzleti modelljével, mint például a Red Hat vagy Cannonocal, amelyek már ma is terméktámogatást értékesítenek. A „garázs” modellt alkalmazó független fejlesztők – akik nem tudják garantálni az ilyen szintű támogatást – pórul járhatnak. A javaslat valószínűleg az Unión kívüli felhasználók számára is megdrágítja a termékek árát a gyártói biztosítási kötelezettség következtében. A kisebb gyártók eltűnése szintén az árak növekedését eredményezheti, a verseny csökkenése miatt. A Bizottság szerint a javaslat a fogyasztók érdekeit szolgálja, ugyanakkor az Ovum kutatója szerint egyidejűleg „jelentős piaci bizonytalanságot eredményez.” „A felhasználók azt fogják tapasztalni, hogy jelenlegi támogatási és karbantartási szerződéseik, értelmezhetetlenek a szabályozás fényében, vagy ellentétben állnak azzal” - mondta David Mitchell. A fejlesztőknek a projekteket elnyújtó hosszabb tesztelési időszakot kell bevezetniük. Ráadásul a szoftverek és a hardverelemek közötti kölcsönös függőségek miatt sok esetben nehéz lesz kimutatni a felelősséget. Nehéz lesz eldönteni, hogy egy konkrét hiba éppen az egyik vagy a másik szoftver vagy éppen valamely hardverelem miatt állt elő. „A javaslat az ügyvédek legszebb álmait váltja valóra, de nem valószínű, hogy bármilyen előnyt nyújt a felhasználóknak” - mondta Mitchell.

Komment: A szoftvereipar megjelenése óta fehér hollónak számított az a szoftvergyártó vagy forgalmazó, aki garanciát vállalt a terméke biztonságos és hibátlan működéséért. Általános és elfoadott gyakorlatnak tekinthető, hogy a szoftver felhazsnálási szerződésekben a gyártók a szoftverek hibás működéséből adódó mindennemű károkozásért kizárják a felelősségüket. Vajon tényleg csak a szabályozás hiányossága az oka annak, hogy így alakult? lehetséges-e megváltoztatni egy iparági gyakorlatot kizárólag szabályozási eszközökkel? Sokáig fogunk még erről a kérdésről vitatkozni!

Forrás: www.zdnetasia.com

Gépi megállapodások

Szerződések automatikus (gépi rendszerek által történő) létrehozása felgyorsítja az e-business szélesebb körű elterjedését.

A szolgáltatás-orientált üzleti alkalmazások megbízhatóságának és biztonságának növelése érdekében szerződéseket dinamikusan létrehozó, figyelemmel kísérő, kezelő vagy megszűntető számítógéprendszereket fejlesztenek. A bizonytalanság és homályosság kiküszöbölése érdekében a jogászok már évszázadok óta finomítják és fejlesztik a jogi nyelv terminológiáját. Ugyanakkor teljesen mást jelent az egyértelműség az ember, mint a gépek számára. A európai kutatók olyan rendszer fejlesztésén dolgoznak, amely automatikusan ellenőrzi és figyelemmel kíséri a szerződéses megállapodásokat. A kutatás legnagyobb sikere egy olyan ellenőrző algoritmuskészlet létrehozása volt, amely lehetővé teszi az elektronikus kereskedelmi interakciók hatékony, szerződésen alapuló on- és offline ellenőrzését. Egy személy vagy egy szervezet az ellenőrzési eljárást arra használhatja, hogy ellenőrizze a már megkötött és a megkötendő szerződések közötti lehetséges összeütközéseket. Az ellenőrző folyamat figyelmeztetni tud arra is, ha a kötelezettségekből a teljesítést veszélyeztető, vagy soha véget nem érő késlekedéshez vezető szűk keresztmetszetek adódnak. A kutatás során fejlesztett eszközök mind elérhetők. „Az elektronikus szerződéskötési nyelvezet fejlesztése során két nagy kihívással kellett megbirkóznunk” - mondta a kutatás koordinátora Javier Vázquez-Salceda. „Olyan szerződési nyelvet kellett létrehoznunk, amely kellő kifejező erővel rendelkezik ahhoz, hogy a szerződéskötési szituációk lehető legszélesebb körét lefedje, és egyidejűleg számítógép által értelmezhető terminológiára is lefordítható.” „A másik kihívás az volt, hogy a szemantikus absztrakciónak a szintjét úgy növeljük, hogy közben a szolgáltatás-orientált architektúrák a végrehajtási időben tudják kezelni ezt.”

IT3 Komment: Alkalmazások együttműködése nem csupán a technikai lehetőségeken múlik, hanem azon is, hogy az egyes alaklmazások tulajdonosai meg tudnak-e állapodni az együttműködés feltételeiről. Rengeteg időt lehetne spórolni azzal, ha ezeket a szerződéses tárgyalásokat az alaklmazások maguk le tudnák bonyolítani. Az IST-CONTRACT kutatási projekt keretében a szerződéskötési folyamatot segítő szemantikus technológiákat hoztak létre. Az ilyen megoldások széles körű alkalmazásbe vétele persze nem csak a technológiai lehetőségeken múlik...

Forrás: cordis.europa.eu

2009. június 20., szombat

Facebook játékból zenei keresés


Hogyan kapcsolhatók össze a közösségi hálózatok, az online játékok és az internetes keresés?

A San Diego Egyetem villamosmérnökei kísérleti állapotban lévő zenei keresőjüket tökéletesítendő, játékokat készítettek a Facebookon. A kereső új zeneszámok meghallgatására, szavakkal való felcímkézésére képes. Mindezt emberi segítség nélkül teszi. A későbbiekben, amikor valaki ugyanezeket a szavakat gépeli be, a számítógéppel felcímkézett dalok visszakereshetők lesznek. A kutatók áprilisban indították el Herd It nevű zenei felfedezésre invitáló alkalmazásukat. Játékokat, amelyeken rendkívül jókat lehet szórakozni, miközben új muzsikákat ismerünk meg. Zenehallgatás közben a játékprogram rendelkezésünkre bocsátja azokat az adatokat, amelyekkel betaníthatjuk számítógépünk „hallórendszerét.” Így fog az emberhez hasonlóan zenét hallgatni, majd leírni azt – állítja Gert Lanckriet, a San Diego Egyetem gépitanulás-szakértő villamosmérnök tanára. A játékhoz be kell jelentkeznünk a Facebookra, meg kell nyitni a Herd It alkalmazást, ki kell választani a zenei műfajt, s mindezek után máris hallgathatjuk a zenét – és természetesen játszunk is közben. Egyes játékokban a felhasználót hangszerek azonosítására kérik, mások stílusokra, művészek nevére, dalok által kiváltott érzelmekre összpontosítanak. És aktiválják is a résztvevőket. Válaszaink minél inkább kapcsolódnak a velünk egy időben online játszó többiekéhez, annál több pontot kapunk. „Keresőnk leginkább romantikus dalokra reagál, legpontosabban korábban még nem hallott romantikus dalokat azonosít” – magyarázza a projektet vezető Luke Barrington PhD-hallgató. Barrington disszertációjának egy része a Facebook játékokkal összegyűjtött adatok bemutatása, s annak bizonyítása, hogy a játékok jelentős mértékben növelik a zenei kereső hatékonyságát. „Mihelyst elegen részt vesznek a felfedezésben, rendelkezésemre fognak állni a kereső feljavításához szükséges adatok” – állítja a kutató. Az így összegyűjtött dal-szó kombinációk lehetővé teszik a kereső szótárának bővítését, s egyben növelik a lefedett zenei stílusok és műfajok számát. Ahhoz, hogy a kereső „emberi módon hallgassa és írja le a muzsikát”, gépitanulás-módszereket használva kell mintákat találnia a dalokban.

IT3 komment: A közösségi hálózatok rendeltetése nemcsak kapcsolatok, csoportok kialakulása, hanem a tagok kollektív bölcsessége tudományos-technológiai célok szolgálatába is állítható. Például a keresés egyik speciális, szélesebb érdeklődésre számot tartó, ám eddig mostoha területén, a zenében. Az ember gyűjt és címkéz, a gép folyamatosan tanul a felhalmozott adatokból, többszintű együttműködésük pedig (valószínűleg) használható zenei keresőmotort eredményez.

Forrás: www.jacobsschool.ucsd.edu

2009. június 17., szerda

A szoftver hangot ad a gyermekeknek


Az infokommunikációs technológiák könnyebbé teszik a fogyatékkal élők hétköznapjait.

„Milyen volt ma az iskolában?” ez egy szoftver, amelyik a fogyatékkal élő, agysérült gyermekeknek segít gyorsabban kommunikálni. Ez a rendszer az Aberdeen-i és a Dundee-i egyetemek számítástechnikai tudósainak és a Capability Scotland nevű szervezet közös projektjének az eredménye. A Renfrewshire-i tanulók a Corseford iskolában először próbálják ki. Az Aberdeeni Egyetem természettudományi és számítástachnikai iskolájából Dr Ehud Reiter azt monta, hogy a "How was school today? rendszer szenzorokat használ, swipe cártyákat,és egy felvevő rendszert, arra, hogy összegyűjtse az információkat, amelyeket a gyermek az iskolában megtapasztalt a nap folyamán. "Ez fordítható át egy történetté a számítógép által – egy természetes nyelvi generációt használva – amit a tanulók hazaérve megoszthatnak. "A rendszer interaktív elbeszélésre van tervezve, amely megengedi a gyermekeknek, hogy könnyen meséljenek az skolai napjukról és gyyorsan megválaszoljanak direkt kérdéseket." A Dundee-i Egyetem számítástechnikai iskolájából Rolf Black azt mondta, "Egy gyermeknek, aki komoly motoros sérüléssel él, és nehezen vagy egyáltalában nem tud beszélni, nagyon nehéz fenntartani egy beszélgetést, és ezért gyakran rövid egyszavas vagy néhány szavas válaszokat ad. "Elmondani egy hosszabb történetet, gyakran egy kommunikációs eszközre van szükség a mondatok megformálásához. De ez sok időt vesz igénybe és sok türelemre van szükség a beszélgetés fenntartásához és kézben tartásához.” Sue Williams, aki vezető oktató a Capability Scotland's szervezet Kilbarchan-ban található Corseford iskolájában, mondotta: "Hétközben ezt a rendszert használtuk és nagyon hasznosnak találtuk a tanulók, a tanárok a a terapeuták és szülők számára. Megengedi a gyermekeknek, hogy kontrollálják a beszélgetést, anélkül, hogy segítséget kellene kérniük tőlünk.” Nicole Vallery és Rebecca Clelland, Corseford két tanulója tesztelte az új szoftvert. Nicole, 11 éves és agysérült, azt mondta: "Boldog vagyok, hogy részt vehetek a „Milyen volt ma az iskolában” című projektben. Jó érzésekkel tölt el, mondta. Rebecca elmondta: "Valami különleges volt, amit élveztem” Nicole' mamája, Jan, azt mondta: "Nagyon örültünk a program használatának, amikor meghallottuk Nicole történetét. "A program megengedte neki, hogy könnyen meséljen és megválaszoljon kérdéseket. Felgyorsulva több interakcióra válik képessé és a nap szerkezetéről is tájékoztat minket." Tervek vannak arra is, hogy megvizsgálják hogyan tud a rendszer segíteni különböző fogyatékkal élő gyermekeknek A projektet a Mérnökök és Fizikusok tudományos kutatási (EPSRC).tanácsa támogatta. .

IT3 komment: Az infokommunikációs eszközök megkönnyítik a fogyatékkal élők mindennapi életét. A korrekciós folyamat tovább folytatódik: egy élő naplóvá válik, amely fejlesztheti a kommunikációs képességeket. Az elektronikus élményfüzet azonban hosszú távon kockázatokat is rejthet: nagyon el lehet vele kényelmesedni, ha egészséges emberek használják.

Forrás: http://news.bbc.co.uk

2009. június 9., kedd

Az egyablakos e-közbeszerzés nagy lehetőség kisvállalkozások számára


A PROCURE projekt az első kísérlet a határokon átívelő „e-tenderezés” komplexitásának hatékony kezelésére.

Egy európai projekt igazolja az elektronikus közbeszerzés hasznát a közigazgatás és a kisvállalkozások számára öt európai régióban. A különböző platformok összekapcsolásával kialakul az első határokon átívelő európai elektronikus tenderezési technológia. „Úgy gondolom, hogy a közigazgatási hatóságok már régóta rosszul jártak a vásárlásokkor. Beszállítóik túl gyakran nyújtanak túl magas áron gyenge szolgáltatásokat” mondta Louis-François Fléri. „De van technológia, amely ma már felhatalmazza a közintézményeket magas színvonalú és hatékony szolgáltatások vásárlására, miközben az adófizetők több ezer eurót takaríthatnak meg.” Fléri az “e-bourgogne” tenderező rendszerről beszél. 2005-ben alapították ezt az online beszerzési platformot, amely a franciaországi Burgundiában több mint 900 közintézményt szolgál ki, a helyi önkormányzatoktól a közüzemi vállalatokig. Kipróbálták, letesztelték, és elfogadták. Az uniós finanszírozású PROCURE projektnek köszönhetően a technológia ma már a többi EU régió számára is elérhető.
A platform nyílt forráskódú licenc-re épül, és így átadható bármelyik másik szervezetnek, hogy adaptálja és használja a saját e-tenderjeihez. A PROCURE felhasználta a e-burgogne csapat szakértelmét ahhoz, hogy elektronikus tendereket tudjanak megszervezni több EU régióban. A projekt partnerei - terveik szerint - megosztják a tudásukat és tapasztalatukat a meglévő e-beszerzési platformokról és protokollokról. De a PROCURE továbbmegy annál, hogy csak egyedi rendszereket alkalmazzon. Összekapcsolja és régiók közötti hálózatba szervezi az elektronikus közbeszerzési platformokat. A jövőben a közép-európai tenderek adatbázisát is kínálhatja a „Napi Tenderek” rovata. „Ez a regionális e-beszerzési platformok hálózata a legnagyobb kihívás a közszolgáltatások számára történő versenyképes és innovatív beszállítások terén. De a legnagyobb hír is a kis- és középvállalkozások számára, akik hasznot húzhatnak az egykapus eljárásból,” mondta Fleri. „Egész Európában találhatnak közbeszerzéseket, és ajánlatot tehetnek, bár a kis értékű szerződéseket nem publikálják a TED-ben. Ez egy nagy előrelépés az egyesült piac felé, és elősegítheti Európa növekedését a leghatékonyabb és innovatív kis- és középvállalatokon keresztül.”

IT3 komment: Az egységes belső piac régi álma az EU-nak. Ezt segíti elő a határokon átívelő elektronikus közbeszerzési rendszer, amely a burgundi példát hasznosítja. Amennyiben hazánk is csatlakozni kívánna egy ilyen hálózatos elektronikus közbeszerzési rendszerhez, sok akadályt kellene leküzdeni. Az angol nyelvtudás hiányát a közigazgatásban és a kisvállalkozások körében elsők között említhetnénk.

Forrás: cordis.europa.eu

Egy kutatás szerint, a gazdaságban nőhet a számítógépes bűnözés


A gazdasági válság egy területet egész biztosan felvirágoztat: a cyberbűnözést.

A vállalatoknak világszerte megnövekedett kockázattal kell szembenézniük a számítógépes lopások területén; a cégeknek további lépéseket kell tenniük a szellemi tulajdon védelmében - mutatnak rá egy ezzel foglalkozó tanulmányban a Purdue Egyetem szakértői.
Az antivírus szoftverek nagy szakértője McAfee Inc vezeti a kutatást, amelynek címe „Hogyan védjük meg a legfontosabb információinkat a nem biztonságos gazdaságban”. A kutatás eredmény szerint a cégek kb. 4,6 Milliárd dollárt vesztettek az elmúlt évben a számítógépes bűnözés miatt. Arra is figyelmeztetnek, hogy a recesszió ezt az értéket még magasabbra viheti. McAfee középre tekintett, hogy vezesse a kutatást. A kutatók 800 cég informatikai vezetőjét kérdezték meg az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Japánban, Indiában és Brazíliában. Ez volt az első világméretű riport a digitális szellemi tulajdon biztonságáról. Sok történt ennek előtte is, de nagyon töredezetten és lépésenként. Ez a kutatás az információ biztonságára fókuszált, azzal a gondolattal, hogy az üzleti és kereskedelmi életben a szellemi tulajdon helyzete kritikus. Megkísérelték megérteni a problémák természetét, és a kutatók azt találták, hogy nem mindegyik jelentkezik azonos szinten.
A számítógépes lopás már túlmegy az alapvető hekkelési szisztémákon, és azon, hogy ellopják a hitelkártyák adatait és a személyi azonosítókat. Növekvő mértékben a cél a szellemi tulajdon. Egyre több alapvető digitális információ, úgy mint a szellemi tulajdon és az érzékeny vevőadatok vesznek el a cégek közötti és a kontinensek között transzferben. Az átlagos cégnek kb. 12 millió dollárt érő érzékeny információja külföldön van elhelyezve. A globális gazdasági válság miatt „tökéletes vihar” keletkezhet az információbiztonsági kockázatokban, amint a cégek nyomás alá kerülnek, hogy csökkentsék költségeiket és létszámukat. Ez gyöngítheti a védelmet, és nagyobb lehetőséget teremt a számítógépes bűnözőknek. A megkérdezettek 42%-a rámutatott, hogy a legnagyobb kockázatot az elbocsátott alkalmazottak jelentik. Az elbocsátásokat a gazdaság erőteljes csökkenése okozza.


IT3 komment: Gazdasági válság idején a gazdaság főáramában levő ágazatok hanyatlanak legjobban és sokféle formában. A mai gazdaság az információtechnológiára épül, és érzékeny információk vannak távoli feldolgozóknál. A válsággal az informatikai bűnözés kockázata nő, mert az elbocsátott alkalmazottak nagy rombolást tudnak okozni.

Forrás: http://news.uns.purdue.edu

2009. június 6., szombat

„Csináld magad” robotika


A robotika rég kilépett a felsőoktatási intézmények, ipari gyártók zárt közegéből, és egyre népszerűbb szabadidős tevékenységgé válik.

Sokan szerették a Pixar Animációs Stúdió 2008-as negatív utópiaszerű robotos szerelmes filmjét, a Wall-E-t. Valószínűleg még közülük is kiemelkedik egy elég nagy szerveződés; alighanem ők a legnépesebb, de legalábbis a legelhivatottabb rajongói csoport. A 3 ezer tagot számláló Wall-E Építő Csoport az internet segítségével alakul és terebélyesedik; „csináld magad” barkácsolók gyülekezete, akik az Oscar-díjas film fiktív robotjainak valódi mását szándékoznak elkészíteni. „Rengeteg fejlesztőt érdekel, hogy Wall-E-t építsen” – nyilatkozta a csoport szóvivője, a 18 éves gimnazista Matt Ebisu (Cupertino, Kalifornia). „Ami az eddigieket illeti, több eltérő változat született. Designjuk jócskán eltér, szinte mindenki a saját maga robotját akarja megépíteni, vagy legalább kitalálni, miként tegye.” A világ különböző pontjain élnek, személyesen nem találkoztak egymással. Legalábbis június elejéig minden bizonnyal nem, akkor viszont jó páran összegyűltek egy, évente megrendezésre kerülő „csináld magad” (DIY) fesztiválon a kaliforniai San Mateo-ban, ahol robotokból és rakétákból állítottak ki a legtöbbet. A robotikai pavilonban a legkülönbözőbb korú hobbifejlesztők találkoztak, s mutatták meg egymásnak gépeiket. „Minden téren fellendülőben van, robbanásszerűen beindult a csináld magad mozgalom” – jelentette ki a fesztivál főszervezője, Sherry Huss. Robotkészítő szoftver- és hardvercsomagok nagy számban és választékban állnak az érdeklődők rendelkezésére, sokan próbálkoznak velük. A kiállításon 24 egyéni és csoportos DIY robotkészítő vett részt. Wall-E-ket, mozgó óriászsiráfot, félautomata gömböket, tűzokádó masinákat, napenergiával hajtott elektromos járműveket mutattak be. Abban viszont még véletlenül sem tudtak megegyezni, hogy a „csináld magad” robotika koncepció mikor született, honnan indult világhódító útjára. Egyesek szerint a mozgalom több évtizedes múltra tekint vissza, míg mások úgy vélik, hogy szinte semmi nem történt még. A rendezvényen megjelent Gareth Branwyn cyberguru elmondása alapján a hobbi robotgyártók atyja az 1987-es „Robot Builder’s Bonanza” könyvet jegyző Gordon McComb. A ma online robotáruház-tulajdonos Mc Comb változatlanul szakkönyveket ír, és a Servo magazinban is publikál. A „Bonanza” volt az első ilyen jellegű könyv” – állítja Branwyn.

IT3 komment: Kevés IT-terület fejlődését határozza meg olyan mértékben a (filmes, irodalmi) fikció, mint a robotikáét. Az viszont még e területen is egyedülálló, hogy fiktív gép alapján készítenek valódi másolatokat – márpedig a Wall-E esetében ez történik, ráadásul nem kutatóintézetek, gyártó cégek laboratóriumaiban, hanem hobbifejlesztők barkácsműhelyeiben. Mivel a szükséges fejlesztői készletek egyre könnyebben és olcsóbban beszerezhetők, a népszerű „csináld magad” mozgalom elérte a nem kevésbé népszerű robotikát is, ami – ennek hatására – tudományos-technológiai jellegének megőrzése, a benne rejlő hasznosulási lehetőségek mind jobb kiaknázása mellett a XXI. század egyik tömeges hobbitevékenységévé, „népművészet”-évé válhat.

Forrás: http://news.cnet.com